"..rózsák tüskéi sebzenek, s ontják fekete vérem félig holtan.."

"Remegő lábakkal a párkányra lépek, becsukom a szemem és cseppet sem félek.
Régi emlékek mindig kísértenek, felnézek az égre, s tudom nem tévedek.
Utolsó szavaimat suttogom a szélbe, kimondom: SZERETLEK s csak így ugrok a mélybe... \"

„Itt ülök egyedül, földön kuporodva
várom, hogy valaki vállam simogassa
várom őt, ki nem jön el soha.”

Elmúlt a szó és elmúlt az ölelés, Üvölt a csend és sír a tévedés... Nehéz az út,nélküle nehéz, A múltat már lassan befedi a penész... Elmúlt az álom,korán ébredtem fel, Meghalt az érzés,de még nem engedtem el... Olykor előtör a múlt és fáj a hiánya, De már nem várhatok rá,már hiába... Elmúlt a csók és elmúlik minden, Szivem lassan rájön,hazugságnak hittem... Mert egyszer minden elmúlik,az élet is, Csalódni és hinni kell,ezerszer is.... Rájönni arra,hogy tévedés a múlt, Újra kell kezdeni,mindig van másik út... S ha egyszer azt hiszed mindennek vége, Állj fel büszkén és nézz fel az égre! Gondolj arra,hogy szép volt a múlt és szép lesz a jövő, Akkor is,ha már többé nincs melletted ő!!!

„Napról napra élünk, mint a legyek,
nem számítunk csodára, mert csodák
sincsenek manapság. És mire végül olyan
anyagi helyzetbe kerülünk, hogy többé
nincsenek mindennapi gondjaink, már késő,
minden elromlott körülöttünk, a házasság,
a levegő, az ország, a világ, vének vagyunk,
kopaszok, aztán impotensek, betegek, halottak."

"Megérezte, hogy elfeledték s ez a feledés nem a szívé, hiszen akkor jóvá lehetne tenni, hanem sokkal kegyetlenebb és véglegesebb annál, egy másik feledés, amelyet jól ismert, mert ismerte a halált."